Mínusz 1,4 milliárd
A magyar sport a fejezeti kezelésű előirányzat szerint 2009-ben állami forrásból 12,6 milliárd forinttal számolhat, és ehhez jön még a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) 4 milliárdos támogatása – ismertették a Pénzügyminisztérium képviselői. A tervezet alapján jövőre 312 millió forinttal többet fordíthatnak utánpótlás-nevelési célokra.
Összesen 2,3 milliárd forint jut a versenysport, a köztestületek és a Wesselényi Sportközalapítvány számára, ez 878,4 millióval kevesebb, mint az idén. Egyúttal 111,6 millióval csökken a szabadidősport- és 391,6 millióval a létesítmény-fejlesztések állami támogatása is. A bizottság tíz igen és hét nem szavazat mellett támogatta, hogy a költségvetési törvénytervezet alkalmas az általános parlamenti vitára.
Hát kérem szépen, így jutunk oda, hogy sehol sem leszünk évek múlva a sportvilágban. Már az olimpiai szereplés is intő jel volt, de ennek ellenére a sportra jutó támogatást ismét csökkentik. Nem elég, hogy a testnevelésórák számát csökkentették, a tömegsport szinte kihalófélben van és az egyesületek is évről évre egyre jobban szenvednek, az állambácsi mégis így dönt! És akkor jönnek-mennek az egészségügyi reformok, velük együtt a vezetők, de eredmény ott se nagyon van. Fejétől bűzlik a hal, szokták mondani. Hát nem tudom melyik fejnél keressem a problémát, de azt elmagyaráznám nekik, hogy az egészséges élet egyik alapja a sport. Ha ezt visszaszorítják, akkor az egészségügy helyzete sem fog javulni. Meglehet nézni a mai fiatalokat: 10-ből 9 gyerek számítógép előtt tölti azt a szabadidőt, amit én anno kint a grundon töltöttem. Fociztunk, sárkányt eregettünk, bujócskáztunk, fogócskáztunk és még őrületesebbnél-őrültebb dolgokat csináltunk…..hangsúlyozom, csináltunk……mert volt olyan – nem is egyszer – hogy összevesztünk egy-egy sportpálya használatán, hogy most ki focizik kivel, ki volt ott hamarabb és ki nem. Manapság láthatjuk mi van. Konganak az ürességtől a köztéri futballgrundok és egyéb terek. Ahol én anno kigyúrtam a gyepet, ott most évek múltán újra zölddel a fű. Tehát a valós helyzet az, hogy a szülő egyszerűen beletörődik, hogy a fia nem sportol. Az állam meg talán ezt akarja elérni?




