Színház az egész világ
Színház az egész világ, tartja a mondás, és időnként – főleg gazdasági válság idején - sok-sok színházfenntartó nem is bánná, hiszen megszabadulhatna az igen költséges kulturális intézmény pénzügyi terheitől. S bár igaz, hogy aki nyitott szemmel járja a világot, számos szórakoztató történetet vehet látszólag térítésmentesen is szemügyre, s egyaránt része lehet komikus, vagy épp tragédiába illő eseményeknek, de az állandó kőszínházak még is csak védettebb környezetet biztosítanak a tanulni vágyóknak, hiszen következmények nélkül vonhatják le a tanulsággal járó következtetéseket. És gyakran előfordul, hogy mindezt szórakoztató produkciók közepette. Ezért aztán annyira még sem lehet meglepő, hogy Tatabánya közössége épp a mostani, mostohább gazdasági körülmények között veszi birtokba a város kulturális életének központját, a megfiatalodott és megizmosodott Népház épületét.
Az 1917-ben átadott kulturális intézmény, az elődtelepülésekből – Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla - és a Tatabánya névre keresztelt munkás kolóniából kialakuló új közigazgatási egység emblematikus épületévé vált. Átadása óta itt működik az 1899-ben alakult Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara, a várossá nyilvánítás – 1947 – óta itt nyert elhelyezést a Bányász Képzőművész Kör, és ugyancsak itt próbál és tartja előadásait 1949-től a Bányász Táncegyüttes. A színházi élet 1964-ben kezdődött a Bányász Színpad létrejöttével, melynek eredményeként 1989-ben megalakították a Komárom-Esztergom Megyei Játékszínt, amely 1991-től Népház-Játékszín néven már kulturális minisztériumi támogatással működik, kiérdemelve ezzel a kőszínházi rangot. A színház 1994-ben vette fel a megyében született ismert, és egyben elismert színésznő, Jászai Mari nevét. A színház fennállása óta közel százhúsz önálló bemutatót tartott, és az előadásainak száma meghaladja a háromezret. Célkitűzései közé tartozik, hogy megismertesse a megye színházpártoló közönségét a kortárs magyar drámairodalommal, illetve a határainkon kívül már nagy sikert aratott, de Magyarországon még nem játszott világirodalmi alkotásokkal is. A művészetek házaként is működő intézmény a város olyan pontjává vált, amely találkozási alkalmat teremt, valamint szakmai segítséget is nyújt az öntevékeny művészeti csoportok fejlődéséhez, és szakmai felkészüléséhez. A Népház rendszeresen ad helyet komoly- és könnyűzenei koncerteknek, képzőművészeti kiállításoknak, és filmklubján keresztül a magasabb művészet soraiba illő filmvetítéseknek.
A Népház épületét az elmúlt közel száz esztendő során több alkalommal is felújították. Az átalakítási munkálatok rendszerint a tevékenységi kör bővülésével járó elvárásokhoz igazodtak. Miután a hivatásos színházi élet csak az önkormányzatiság hajnalán vette kezdetét, a legutóbbi – 1979-ben elvégzett – átépítési munkálatok során a legkevésbé sem vették figyelembe a professzionális színjátszás igényeit. Miután az elmúlt másfél évtized során megújult a város gazdaságszerkezete, a város önkormányzata elindította a kulturális- és sportlétesítmények tervszerű fejlesztését is. A város emblematikus épületének, a Népháznak, bővítéssel egybekötött felújításával, egy olyan kulturális központ létrehozása volt a cél, melynek színháztere változatosan képes eltérő játéktereket igénylő előadások létrehozására, és ahol lehetőség van nagyszámú résztvevővel zajló konferenciák, bálok és koncertek megtartására is. A fejlesztés során megvalósult az épület külső és belső átalakítása, akadálymentesítése. Fontos szempontként érvényesült a régi és az új épületrészek homogenitásának biztosítása. Az évtized egyik legnagyobb helyi beruházását a központi költségvetés negyven százalékban támogatta, a fennmaradó rész helyi forrásból történő biztosítása, Tatabánya Város kultúra iránti elkötelezettségét bizonyítja.
1990 óta nem volt még egy olyan város, amely ekkora mértékű önrészt vállalt volna egy 3.8 milliárd forintos színházfelújítás során. Az idei esztendőben a színház működésére biztosított állami támogatás közel négy millió forinttal lesz kevesebb, mint korábban, eközben a megyeszékhely önkormányzata 70 millió forinttal többet, azaz 120 millió forintot biztosít a Jászai Mari Színház, Népház támogatására. Ha a pályázati lehetőségekkel és a megújult épület adta technikai előnyökkel is számolunk, akkor ez elegendőnek látszik a korábbi évekhez hasonló színvonalú, szakmai- és közönségsikert arató előadások megvalósításához. Az átépített Népház műszaki átadását követően, márciusban veszi kezdetét a művészeti csoportok, egy-egy emlékezetesnek szánt műsor keretében történő visszaköltözése, melyet szeptemberben az új színházi évad indítására készülő bemutató előadás fog zárni.




