„Éjjel az erdőn félelmemben hol sírtam, hol meg énekeltem. S mindez úgy tűnik, most, hogy emlék, mintha egy tisztás szélén mennék fütyörészve, hol alkonyatkor őzek ittak ezüst patakból.”- írja Kányádi Sándor, érzékeltetve, hogy az ember felnőtt korára szereti meg igazán az erdőt.
Télen a legszomorúbb, a legkihaltabb az erdő. Az ég borult, szomorú, nincs rajta semmi [...]

Színház az egész világ, tartja a mondás, és időnként – főleg gazdasági válság idején - sok-sok színházfenntartó nem is bánná, hiszen megszabadulhatna az igen költséges kulturális intézmény pénzügyi terheitől. S bár igaz, hogy aki nyitott szemmel járja a világot, számos szórakoztató történetet vehet látszólag térítésmentesen is szemügyre, s egyaránt része lehet komikus, vagy épp tragédiába [...]

Csak egy csattanás volt az egész. A világ óriásit lobbant, és örökre kihunyt benned. Kurta kis lábacskáid már öntudatlanul vonszoltak le az út szélére. Még rúgtak néhányat, aztán – mint palába kövült ősgyíkmadár-szárny - megálltak az örökkévaló időben.
Az első gyászbeszéd egy kacskaringós káromkodás volt fölötted. Az autós csak azért foglalkozott veled, mert homlokoddal behorpasztottad kocsija [...]

Ez is ismerős és az is. A fotókat nézegetve azt hittem egy régi kötetet lapozgatok, pedig nem így volt.
Imádom az albumokat, a fényképeket. Mesélnek tájakról, városokról. Karácsonyra egy csodás küllemű könyvvel gazdagodott házi könyvtáram. Az 1000 álomcél című vaskos kötetben több száz fotó csábít egy másik világba. Szép. Többet mégsem tudok mondani róla, hiszen a [...]

Rakovszky Zsuzsa egyik idézete előtt álldogálok a Kölcsey Galéria hatvannyolcadik kiállításán, miközben az egymásra toluló betűhullámok tengeréből igyekszem kibogozni az örökérvényű üzenetet: „Végül csak a ránctalan semmi marad, mintha sosem lett volna semmi sem.” A nőiesen dagadó betűhurkok, és a férfias vonások teremtő örvényléséből létbelépő sorok mintha valóban a semmiből érkeznének, és ugyancsak oda is [...]