“Tiszacsécse a Tisza csücske. Csücsök, csöcs, csecs, csicseregnek bennem a szavak, felidézve lelkemben a szülőföldet s rajta keresztül az anyatej ízét”- írtam vagy tizenöt éve egy országos folyóiratban megjelent cikkemben. Az Élet és Irodalom egyik jeles újságírója azon melegében - az ÉS-ben – „Üzenet Emlőországból” című gúnyoros, kaján kis glosszácskájában figurázta, „cikizte” ki lelkesedésemet.

Nem fájt a lekicsinylő, cinikus írás. Csak mosolyogtam rajta.  Sajnáltam a cikk íróját. Mert akinek Budapesten, egy belvárosi bérház ikszedik emeletén van a szülőföldje, az nem tudhatja, mit jelent a szatmári nagy tágasság, a színes és csillogó végtelen, a tavaszi napfény és a tág tüdő. Nem tudhatja, milyen a fáról frissen leszedett, cukortól csorduló szilva édessége,  milyen a tiszaháti nyári por illata, s milyen a természet lelkesítő, tüdőtágító, illatos öröme.

Néhány nappal ezelőtt, ahogy autónkkal Nagyaron át Cseke felé robogtunk, felidéződött bennem egy jó pár évvel ezelőtti kép. Egy érettségi bankett utáni délelőtt, amikor nekem - ahogy most is -  nagyon “Csekenosztalgiás” hangulatom támadt, s nem volt nehéz a társaság többi tagját sem  rávenni a kisvendéglőbe, a Gödörbe való kiruccanásra, a Fórizs Sanyi FIAT 500-asával jöttünk ugyanitt Gyarmatról.
Én - kezemben egy üveg sörrel -  a kivágott mennyezetű kis kocsi tetején ültem, úgy, hogy a lábam belógott az utastérbe. Az általam “felvirágzott” kis járgányból- szegény vezetőnek, Sanyi feleségének, Évának mit kellett kiállnia az úton! - felszabadult énekszó harsogott ki, s nyomta el a kocsi duruzsolását. A csekei faluvégen a cigánygyerekek összeszaladtak a nem mindennapi látványra.

Most sokkal komolyabb, ünnepélyesebb volt a hangulat. Amíg a kisvendéglőben a  csekei specialitás, a “gömleves” elkészült, magára hagytam a csapatot, elmentem egy kicsit körülnézni, nosztalgiázni a faluban. 1950-51-ben  (apámat, aki hivatalnok volt, s leventeoktató múltjával nem éppen a legjobb kádernek számított, ide “száműzték”. ) Csekében (és nem „Csekén”, ahogy a Himnusszal foglalkozók a tan- és szakkönyvekben  írják) élt szűkebb, négytagú családunk. Most elhaladtam a ház előtt, ahol egy nagygazdáéknál laktunk albérletben, s az iskola mellett, ahová az 1951/52. tanévben jártunk a nővéremmel, s ahol a Dávid József igazgató és a Bakó Józsefné osztályfőnök tanító által aláírt II. osztályos félévi és év végi bizonyítványomat kaptam

Csirkeparittyázó kis suttyó osztálytársaim, Kendi Jóska, Bóné Lali és a többiek, s a gyönyörű kicsi leánykák, a kis „babalyánytyúkok” jelentek meg előttem.

Gondolatban most is ott lépdelek a csekei főúton, s aranyos köd száll le bennem a dib-dáb földi bajokra. Olyan boldog vagyok most, mint ötven éve az a hét-nyolcéves kukorékoló fiatal kis kakas volt itt. Hajdani „vasmagyarok”, báránybőr sapkás, bekecses, lajbis, rég a végtelenbe röppent emberek kavarognak ebben a ködben, mint a csókák a csónakfejfás temetőben, ahol Kölcsey is nyugszik. Apám kezének lecsüngő kisujjába kapaszkodom. Tiszta, árnytalan lelki jóság és értelem tükröződik a tekintetében.  Derűs, kedélyes, tiszta hangon mesél a “Nyeldelbornyúról”, akit ő talált ki. Aztán nővéremmel - ő a csikó, hosszú copfja a gyeplő- lovacskázunk az udvaron.

Látom, ahogy este a csillagoltó sötétségben botorkálunk, s a sár miatt a kerítésen tornásszuk magunkat hazafelé.

Azt mondják az okosok, hogy a falu névadója egy Cseke  nevű erdőőr volt, de én tudom, hogy a helységnév - a Tisza valamivel alacsonyabb vízállására utalva -  a  sekély, csekély szóból származik.  “Cseke, csóka, csikó”, csárognak, csengettyűznek bennem  a hangok. És csobognak, mint a folyó. Az én szent folyóm. A Tisza  A szatmári Gangesz.

„Cseke. Hát mindent elfelejCseke?” -szójátékozik bennem a lélek, amely Tatabányán is pontosan tudja és érzi, hogy szeplőtelen, fehér táltosán minden reggel a csekei Tisza-partról szökken fel a Nap.

Címke: blog, Cseke, emlék, gömleves, írás, Szilvási Csaba, Tatabánya, Tiszacsécse   Komment:

A bejegyzés 2009. 09. 29., 00:10-kor készült, és a Nincs kategorizálva -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.