Túrparti partitúra
Ez a szokásos őszi szatmári utunk, amelyet most egy érettségi találkozó kapcsán tettünk meg Tatabányáról, még a korábbiaknál is rövidebbre, igazán csak “dakszlikutyafuttányira” sikeredett. De azért a kis Túrt és a Tiszát meg tudtam nézni. A Tisza, a hajdani szőke, cserfes fiatalasszony, gyermek- és kamaszkorom ilyenkor ősszel is tiszta tekintetű menyecske-folyója most, az alacsony vízállás ellenére is szívszorítóan piszkosan, lomposan, unottan, koravén-asszonyosan csordogál lefelé. Nem is bírom sokáig nézni. Inkább visszafordulok Gyarmat irányába és lehorgonyozok egy kicsit a Birhó mellett, az öreg Túr partján, ahol az alig csordogáló víz valóságos perzsaszőnyeget sodort össze magának, s körülöttem mindent áthat a csodálatos fanyar avarillat.
Nincs ilyen gyönyörű hely sehol a világon. Tíz évvel ezelőtt, júliusban itt töltöttem életem legfeledhetetlenebb napját. Kiscsikóként száguldoztam és hemperegtem a meleg nyári záportól füstölgő réten. Olyan szabadnak, boldognak még soha nem éreztem magam, mint akkor. Most is egyedül vagyok, de körülvesznek a régiek. Ezerkilencszázhatvanban itt horgászott Kun Sanyi bácsi, hetvenhétben Nagy Sanyi. Sanyi bácsi, Az öreg, aki pecázás közben be-becsusszant a vízbe, a Túr vizének gyógyhatásáról, később általam is tapasztalt “étvágyzsöndölyítő” erejéről beszélt, Sanyitól pedig, aki akkor főiskolás volt, és tehetséges festőnek indult, egy frissen fogott gyönyörű csukát kaptam ajándékba. Már régóta mindketten “odaát”, a Syxt folyó túlsó partján horgásznak.
A harmadik Sanyi - ő már hál’istennek a közeli valóságból- Katona Sanyi is megjelenik előttem egy mosoly erejéig. “Hazajössz te még ide, pajtás”-mondja, mondogatja állandóan, azóta is bennem, ahogy néhány perce a gyarmati “lokálpatrióta klubban” biliárddákó-krétázás közben megjegyezte. Márminthogy “végleg” haza. Mosolyogtam rajta,most is mosolygok, de azért jólesett. Hát itt mindenki Sanyi? - “kapcsolok”, s egy ostoba, nagyon profán asszociáció villan meg bennem. Sanyi még a Szózatban is ott van “Sanyi balszerencse közt, oly sok viszály után…” . Ott van Katona Sanyi nemzeti énekünkben, betegségéből felépülve ,”megfogyva bár, de törve nem…”)
Alszik a folyócska. Szunyókál. Csak egy-egy csuka (talán a Nagy Sanyitól egykor ajándékba kapott kapitális példány ki tudja hányadizigleni ivadéka) meg-megvillanó foltos háta s a lefelé mozgó levél- futószőnyeg mutatja, hogy él a víz.
Él a természet is, csak oda kell figyelnünk, hogy ezt észrevegyük. Néhány lépésnyire tőlem két fácánkakas pompázik büszke hím-együttlétben. Más élőlények férfiegyedeitől eltérően ők nem kakaskodnak egymással. Tudják, tele van bájosabbnál bájosabb tojókkal a Kökényes, a Csipkerózsás és a Rekettyés. Nem szalad el a két tapsifüles sem, csak egy kicsit óvatosabban figyelnek messziről, lelapulva a barázdában.
A madarak nyugalomról és békéről szólnak. Kórusuk úgy harsog itt lent a bokrokon, mintha július lenne, s tüdőm lombos bokrai boldogan nyújtózkodnak az ózondús csodálatos szatmári levegőben.
