Aszály és muszáj
A súlyos és nagyon súlyos aszálykáros évek száma a 19. században hét, a 20. században tizennégy volt. Az elmúlt harminc esztendőben viszont már túl vagyunk a nyolcadik aszályos esztendőn is. A magyar agrárminiszter már június első napjaiban arra kényszerült, hogy a 2009-es esztendőt e tekintetben vis maiornak nyilvánítsa. Az éghajlatváltozás miatt hazánk klímája – az eddigi tudományos kutatások eredményei alapján – mediterrán irányba tolódik el. A jövőben magasabb átlaghőmérséklettel, kevesebb nyári csapadékkal és növekvő szélsőségekkel, köztük árvizekkel, szárazsággal, ennek következményeként gyakori vízkorlátozással.
Néhány esztendeje a Tisza menti Szolnok vízellátása, a folyó szokatlanul alacsony vízállása miatt veszélybe került, és a város vezetői már készültek arra, hogy a lakosságot zacskós ivóvízzel lássák el. Az elmúlt évtized során a szokatlanul magas vízhozam biztonságos levezetése, a belvíz elleni védekezés, az aszálykárok enyhítése százmilliárdos nagyságrendű kiadást okoztak az ország költségvetésének. A szárazodás és az aszály a nemzetgazdaság több ágát is érinti. A víz- és élelmiszerhiányon túlmenően a humán- és állategészségügyben, az élelmiszeriparban, a közlekedésben, energiaellátásban, de még a turizmusban is halmozottan okozhat károkat. A víz- és élelmiszer ellátás területén nem csak kedvezőtlen mennyiségi változásra kell felkészülnünk, hanem szembe kell néznünk minőségük várható romlásával is.
A mai, államilag irányított vízgazdálkodás csak a pillanatnyilag feleslegesnek látszó víz elvezetésére törekszik, és nem hasznosítja megfelelően az ország területére lehulló csapadékot, s nincsenek tározótavaink sem, amelyek a nagy folyók mentén képesek lennének felfogni az átvonuló árhullámok vizét. A természetes vízutánpótlást meghaladó mértékű vízkivételek miatt a Duna-Tisza közén jelentősen csökkent a talajvíz szintje. A Homokhátságon és a Nyírségben az éghajlatváltozásra, valamint az aszályra rendkívül érzékeny, szűkös vízkészletek találhatók. Ezeken a területeken a felszín alatti vizek kihasználtsága közel száz százalékos. A klímaváltozás következtében e két régióban romlani fog a helyzet, mert az igények meg fogják haladni a rendelkezésre álló készletet. Ebben az esetben nem marad más megoldás, mint a vízkorlátozások bevezetése, valamint a lakosság elköltözése.
A Vásárhelyi-terv a fenti kedvezőtlen tapasztalatok hatására született meg. Az árapasztó és vízvisszatartó művek megépítésével, a Tisza-völgy árvízi biztonságát, és az Alföld elsivatagosodásának megállítását egyszerre kívánta szolgálni. Az eredeti, pusztán árvízvédelmi célok időközben kiegészültek természetvédelmi, tájhasználati, és infrastruktúrafejlesztési célokkal is. A törvény preambulumában még az olvasható, hogy az érintett Tisza-völgyi, nagyobbrészt agrártérség fejlődésének nincsen valódi esélye táj- és vízhasználat-váltás nélkül.
A néhány kormánypárti képviselő által napokban benyújtott, a Vásárhelyi-terv módosítására vonatkozó törvényjavaslat viszont ellehetetlenítheti a korábban megfogalmazott komplex víz- és tájgazdálkodási program egyidejű megvalósulását. A továbbiakban állami támogatásban részesülhetnének olyan intenzív mezőgazdasági tevékenységek, amelyek termésátlag javítása céljából termésfokozó vegyi anyagokat, illetve kártevők, valamint gyomosodás elleni vegyszereket alkalmaznak. Ez a javaslat élesen szembefordul a korábbi törekvéssel, mely egyaránt fontosnak tartotta az árvízvédelem, a tájhasználat és természetvédelem szempontjait. A sokak közösségi érdeke helyébe a kevesek gazdasági érdekeit kívánja helyezni.
Az eredeti – és jelenleg is érvényben lévő célkitűzés szerint, az árvízi vészhelyzet kezelését hivatott tározóknak és azok műtárgyainak alkalmasaknak kell lenniük arra is, hogy a mértékadó árvízszint alatti árhullámok esetén is hasznosíthatók legyenek klímavédelmi és környezetgazdálkodási célok megvalósítására. Amennyiben a törvényben meghatározott módon kívánják a létrehozott műveket hasznosítani, akkor egy vegetációs időszakban akár többször is víz alá kerülhetnek a tározók. Az intenzív nagyüzemi gazdálkodást elősegítő állami támogatások viszont jogalapul szolgálhatnak az elárasztás következtében víz alá kerülő kultúrák károsodását ellentételező kártérítések megítéléséhez. Olybá tűnik, mintha bizonyos üzleti körök számára az állandósuló állami kártérítések igénybevételének lehetőségét kívánnák biztosítani a javaslattevők.
Az eredeti törvény szándéka szerint a tározók területén olyan tájhasználat lenne kívánatos, amely igazodik a domborzati, ökológiai adottságokhoz, melynek következtében létrejöhet egy kevésbé klímaérzékeny, mozaikos tájszerkezet, lehetőséget nyújtva a kisüzemi mezőgazdasági művelési módoknak. A kormánypárti javaslat ezt a törekvést is zátonyra kívánja futtatni. Az intenzív gazdálkodás során, a területre juttatott növényvédőszerek és műtrágyák ellenőrizhetetlenül elsodródhatnak egy elöntés során. A különböző vegyszerek keveredése a tározóba engedett vízben kiszámíthatatlan környezetvédelmi és egészségügyi kockázatokkal járhat. Élelmiszer egészségüggyel kapcsolatos kutatások már számtalanszor rámutattak arra, hogy az egyenként határérték alatti hatóanyagok összeadódása, esetlegesen előforduló reakciója, milyen egészségkárosodásokhoz vezethetnek.
A fentiek alapján megállapítható, hogy nem elég az, hogy a Kormány módszeresen lassítja a tározók megépítését, és ez által veszélyezteti másfél millió ember élet- és vagyonbiztonságát, hanem a mostani indítvánnyal, a közösség klímavédelemmel, és környezetbiztonsággal kapcsolatos érdekei elé, kevesek magánérdekét kívánja helyezni.
