Kardok vezetői
Kilencszáz esztendeje is van már annak, hogy az angliai sherwoodi erdő lakói, az őshonos szlávok törvényen kívüli hőseivé váltak. Kirabolták a betolakodó, és uralomra törő, hódító normannokat, és a zsákmányukat szétosztották a környék szegény, földműves parasztjai számára. Az egyszerű nép hősei kiváló íjászok voltak, de jól forgatták a kardot is. A kormányzati korrupció, és a politikai intrika korszakában az igazságosság, az emberek szolgálata, és a jó szándék szimbólumává váltak.
De nekünk, magyaroknak is jutott népi hőseinkből elegendő, hiszen a Bakony és a Mátra erdei, és az Alföld ártéri csalitosai rendre megteltek a gazdagokat fosztogató, és a szegényeket támogató betyárok tucatjaival. És ott volt nekünk Mátyás, az igazságos. Mátyás, akinek a dédapja még saját földjeit művelte a Hátszeg vidékén. Nagyapja már kitüntette magát a betolakodó török elleni küzdelmekben, apja pedig a magyar történelem hadvezéreinek egyik legkiválóbbika lett. Mátyás pedig király, mint a legkisebb fiú, aki teljesítve az élet legkeményebb próbatételeit is, elnyerte a nép bizalmát. Bár szigorú, nehezen teljesíthető követelményeket állított, de az igyekvőket, a közösségükért tevőlegesen is szorgoskodókat mindig is pártolta. Azokat viszont, akik ellustálkodták kötelességeik teljesítését, vagy épp a rájuk ruházott feladatokkal éltek vissza, keményen megbüntette. Hogy szolgálva irányított, vagy irányítva szolgált-e, nézőpont kérdése. Egy biztos, a népi szájhagyomány az „igazságos” jelzőt ragasztotta neve elé.
Egy héttel ezelőtt, amikor városunk védőszentjének, Szent Borbálának a napján köszönetet mondtunk a közösséget kiemelkedően szolgáló társainknak, a fenti példák jutottak eszembe. Mikor végig futtattam tekintetem az első sorban helyet foglaló kiválóságokon, az jutott eszembe, hogy ők bizony a kardok vezetői. Nem egyszerűen viselői, hanem vezetői. A kard megléte és viselése, még nem jelenti azt, hogy annak hasznát is vesszük. A kardot ki kell emelni hüvelyéből, és vezetni, irányítani kell. Egyaránt használhatjuk jóra és rosszra.
A kard egyként szimbolizálja az én önellentmondásait, az igazság mibenlétével kapcsolatos, az értelem szintjén kibontakozó vívódásait, valamint azon képességét, hogy fellebbentse a fátylat, mely elfedi az igazság és hamisság közötti különbözőséget. A kard éles, és hatásos fegyver. Lehet védekezésre, pusztításra, vagy épp új területek meghódítására használni. Hasonlóképp működik az emberi elme is. Személyes felelősségünk, hogy a Teremtő által személyünkre szabott „kardunkat” miként is forgatjuk életünk során.
A jó kard magába olvasztja a megértést, a leleményességet, és a közösség iránti szeretetet. De a jó kardot használni is kell, melyhez merészség és cselekvőképesség is szükségeltetik. Akinél ez utóbbi két feltétel is adott, az válhat csak a kard vezetőjévé. A merészség és a cselekvőképesség, tehát a döntésre való készség az, amely megkülönbözteti egymástól a kardok viselőit és vezetőit. Az elismerésben részesített orvosok, pedagógusok, mérnökök egytől-egyig képessé váltak arra, hogy személyes tehetségüket, közösségük javára is kamatoztassák. Ezért szerette meg őket a közösség, és ettől váltak ők példaképpé.
Mindenki visel kardot, és mindenkié egytől-egyig különbözik a másikétól, és mindegyik szolgálatára szükség van ahhoz, hogy a közösség egészében érvényesülhessen az igazságosság. Addig, amíg az ördög a részletekben bújik meg, az igazság csak az egészben mutatkozik meg. És csakis akkor, ha mindenki cselekvőképes vezetőjévé válik saját kardjának. Legyünk tehát kezdeményezőek saját életutunkon. Alakítsuk ki magunkban az igazságosság, a tisztesség és a másik iránti tisztelet készségét, és mutassuk meg másoknak is az oda vezető utat. Tanuljunk meg újra összhangban élni a természettel, megismerve annak törvényszerűségeit. Erőfeszítéseink nem mennek veszendőbe, mert az igazság szabaddá tesz. Egyént és közösséget egyaránt.
