Olyan élményben volt részem, amelyről Marcel Proust írt Az eltűnt idő nyomában című regényében. Nekem is megelevenedett csodaszép gyermek- és ifjúkorom egy íz gondolatára.
Proustnál az a bizonyos teába mártott sütemény volt a gondolatébresztő. Nálam a régen nem látott (de állítólag kapható) kekszes-barackos Boci csoki különleges és mámorító illata és íze. Igazi euforikus állapotba kerültem.

Barátnőm hívott telefonon és azzal indította a beszélgetést, hogy megevett egy egész táblányi csokit abból a bizonyosból, amely meghatározta a 16-18 éves korunkat. Életem egyik legszebb időszakát, a felelőtlen marháskodások korát. Bár nem láttam évek óta a boltok polcain és úgy gondoltam, már levette a gyár az ízpalettáról a kekszes-barackost, mégis mintha a számban éreztem volna azt a csodát.

Villogtak előttem fiatalságom képei, átéltem újra tinédzserkori élményeim: az utat a gimiig, a véget nem érő uzsonnázásokat, lógásokat, angol órákat, kézilabdás testneveléseket. Drága Hajnal tanár úr! A hétvégi bulikat, a készülődést és a tizennyolcadik születésnapom. Azt a feledhetetlent.
Köszönöm Nati!

Címke: blog, csoki, emlék, fiatalság, íz, Madarász Tímea, Marcel Proust   Komment:

A bejegyzés 2010. 02. 24., 06:47-kor készült, és a Nincs kategorizálva -ba tartozik. RSS 2.0 Kommentelhetsz, vagy trackbacket tehetsz a websiteodra.