Ma nem éhezünk, így álmodhatunk
Már sötétedett, amikor kisfiammal lépcsőházunk elé értünk. Emeltem volna a gyereket, a műanyagmotort, amikor észrevettem egy hasonló korú anyukát három gyerekével. Nem játszani voltak a téren. A kukáknál álltak. Derékig matatott a középső fiú, a legkisebb a babakocsiban, míg a nagylány a raffiaszatyrot tartotta. Kiflicsücsök, romlott párizsi. Ennyit láttam. Aztán szemérmesen elfordítottam fejem. Szerencsétlenek. Milyen életük lehet ezeknek a gyerekeknek?
A kaputelefonon csengettem férjem: dobja le a szeletelt kétnapos kenyeret. Már úgysem kell. Vettünk frisset.
A fél kilónyi kenyér röpült a kezembe, én pedig siettem a kis családhoz. – Elfogadja? Kérdeztem az asszonykától, aki hálásan elmosolyodott. Láttam, ahogy végigfut arcán: ma nem éheznek. Nem kelnek a gyomrok korgására az éjjel.
Pörgött az agyam, hogyan segíthetnék, mi van otthon, amit adhatok?
Futottam a negyedikre. Gyerekem elrendeztem és már néztem is a konyhapultot: kókuszos kockák. Hat darab. Tegnap óta senki nem nyúlt hozzá a tálcához, de még finom lehet. Sajtostallér egy zacskónyi és néhány megolvadt, de édesen finom kekszes-csokis csibeforma édesség. Pakoltam és futottam. A kicsik a kenyeret (a szeletelt szárazat, amit előbb nyújtottam át nekik) majszolták. Édeseim, mi vezethetett titeket ilyen nyomorba? Odaértem hozzájuk. Átadtam a kis pakkot. Mosolyogtak és megköszönték az adományt. Összeszorult szívvel kérdeztem, mikor járnak erre legközelebb? – minden nap késő délután. Válaszolta az anya.
Édes Istenem! Hogyan segíthetnék? Mit tudok összepakolni nekik holnapra?
Aztán eszembe jutott az a sok gazdag, aki lazacot eszik és százezreket költ naponta. Pazarlás az egész világ. Aztán az is szembe jutott, hogy egyik nap két liter tejet öntöttem a wc-be, mert megsavanyodott. Pazarlás minden szinten. Bevillant, hogy tegnap a pékségben egy édesanya hatodikos forma lányával a száraz kenyeret kérte az eladótól. Monda, hogy mióta munkanélküli már erre sem jut. Tiszták voltak, rendesek. Ami a legfontosabb: dolgozni akartak, de nem volt hol.
Mennyivel szebb lenne a világ, ha minden gazdag család gyámolítana egy szegényebbet. Nem pénzzel, de étellel, ruhával segítené őket. Aztán a bizalom kialakulása után jöhetnének az életvezetési tanácsok. A tanítás és taníttatás, a könyvek megszerettetése. Ha lennének munkahelyek, a munka megkedveltetése.
Álomvilág. De én álmodok tovább. Segítek a családnak, ameddig tudok. Szendvicset készítek ma a gyerekeknek. Szalámival, sajttal, zöldséggel. Hogy legyen erejük. Talán a tanuláshoz.
