Morzsalagzi
Nem értem, miért ragaszkodnak a fiatalok a nyári esküvőkhöz. A fülledt, forró nap nem kellemes még egy lenge ruhában sem. A vőlegény nyakig gombolt ing-mellény-kabát szerelése, a menyasszonyi ruha többrétegű szövete sem a legmelegebb évszaknak szánt öltözék. Mégis. A nyár az esküvők szezonja.
Már nem is csodálkozom azon, hogy nyári családi programjainkat a tavasszal beérkező esküvői meghívók időpontjaihoz kell igazítanom. Nem baj, sőt örülök, hogy ennyi embernek, rokonnak és barátnak eszébe jutunk. Örömmel veszek részt az – adja Isten tényleg örökké tartó – igen kimondásának pillanatában.
Az idén három esküvőre voltunk hivatalosak. Olyan meleg volt az augusztusi ceremónián is, hogy a templom hűse kifejezést a legfiatalabbak nem is érthették.
Igazi parasztlagzi volt. Több mint másfél száz vendég, rokonok és barátok. A menyasszony gyönyörű, a vőlegény jópofa – ahogy illik. Harminchat csirke adta életét, belefőttek a levesbe. És persze a házi cérnametélt. Aki nem kóstolta még, ne hagyja ki. A boltban kapható a nyomába sem ér az otthon gyúrtnak. Sütöttek a rokonok sajtos stanglit, tallért, diós-vaníliás kiflit, és a cukrász felmenő torta hegyeket álmodott a nagy napra.
Hamar elkezdődött a dínom-dánom. Kellemes érzések, mosolygó arcok, könnyes szemű örömanyák.
Igazi parasztlagzi. Az ifjú ara falusi, párja fővárosi. Olyan jót életükben nem ettek a Budapestről érkező rokonok. A rántott hús sem műanyag ízű volt. Nem a hipermarket hatalmas hűtőjéből emelték ki a műanyag tálcás feldarabolt karajt. A töltött hús szinte megszólalt, olyan finom volt benne a hegyekben szedett gombából gyúrt töltelék. Az éjfél után szervírozott székelykáposzta is nyomot hagyott sok pesti ingmellén és lelkében.
A távozókat figyelmeztette az ara édesanyja, másnap morzsalakodalom lesz, el ne felejtsék! Morzsalagzi? Nem értették, csak tudták, délben ismét jelenésük van a lakodalom színhelyén.
Vasárnap összegyűlt a másnapos tömeg. Újabb dínom-dánom. 200 literes fazékban rotyogott, forrt újjá – szó szerint – a káposzta. Sült húsok illata töltötte be a teret. A sütemények hegyekben álltak. Ámultak a pesti rokonok. És ismét nekiláttak a soha nem evett finomságoknak.
Nyár volt, igazán meleg. De szívemet még jobban felforrósították azok a kedves mondatok, amelyeket csak úgy elcsíptem a morzsalagzin. De szeretnék itt élni vidéken, ilyen ételeket enni, főzni, sütni, beszélgetni. Vidéki asszony kell nekem! – mondták többen.
