A nagymama fáradtan állt a tér végében. Várta, hogy kisunokája leguruljon a domboldalról. A cigaretta kezében már inkább csak parázsló hamu volt. Elfelejtette szívni a nagy izgalomban. Nehogy elessen ez a gyerek! – kiabálta lelke, de szinte már szája is nyitódott volna, hogy hangot adjon érzelmeinek. Hirtelen hatalmas csattanás. Szervezetében más ingerületek indultak el. A [...]

Már sötétedett, amikor kisfiammal lépcsőházunk elé értünk. Emeltem volna a gyereket, a műanyagmotort, amikor észrevettem egy hasonló korú anyukát három gyerekével. Nem játszani voltak a téren. A kukáknál álltak. Derékig matatott a középső fiú, a legkisebb a babakocsiban, míg a nagylány a raffiaszatyrot tartotta. Kiflicsücsök, romlott párizsi. Ennyit láttam. Aztán szemérmesen elfordítottam fejem. Szerencsétlenek. Milyen [...]

Egy csodálatos kis sváb falu Leányvár. Az ott élők tisztelik egymást. A tiszta házak ablakaiban nyaranta piroslanak a muskátlik. Idős nénik könyökölnek a párkányokon. Üdvözölnek minden arra járót. Kedveském, csillagom – toldják a köszöntés mellé. Dolgos emberek.
A napokban hallottam egy történetet, amely még inkább növeli a leányváriak iránti szeretetem és tiszteletem.
Új telkeket alakítottak ki a [...]

Nőnap volt hétfőn. Kötelező kűr - letudva. Gondolják sokan. Kevesen mélyülnek el azon morfondírozva, hogy mit is jelent ez a nap. Tényleg, miért is kell külön ünnepelni a gyengébbik nemet? A virágboltokban ilyenkor háromszorosára emelt árú virággal „meglepni” a kedvest, a nőt? Nem kell. Figyelmeztetésre, hogy hm-hmm ma van nőnap, vetetni a hites urunkkal egy [...]

Olyan élményben volt részem, amelyről Marcel Proust írt Az eltűnt idő nyomában című regényében. Nekem is megelevenedett csodaszép gyermek- és ifjúkorom egy íz gondolatára.
Proustnál az a bizonyos teába mártott sütemény volt a gondolatébresztő. Nálam a régen nem látott (de állítólag kapható) kekszes-barackos Boci csoki különleges és mámorító illata és íze. Igazi euforikus állapotba kerültem.
Barátnőm hívott [...]

Hallottam már munkakutyákról, de az elmúlt napon új ismerettel gazdagodtam a négylábú barátainkat illetően. Egy fűrésztelepen él Kajla. Őrzi a raktárat és örömöt szerez minden munkatársnak. Etetik, ha marad néhány falat az uzsonnára hozott kenyérszeletből. De az ebnek kevés a tucatnyi harapásnyi étel. Észre is vették ezt a dolgozók. A főnöküknek szóltak, hogy a telep [...]

Néhány héttel ezelőtt megismerkedtem egy családdal. Anya, apa és két apróság. Gyönyörűek, értelmesek, mind a négyen. Igazi Angyalok. Tisztán gondolkodnak. Egyszerűek, a szó legnemesebb értelmében. Parasztházat terveztetnek, abban szeretnének élni. Élni igazi, sallangoktól és hazugságoktól mentes életüket.
Angyalok. Csak bámulom őket, szinte már zavarba ejtően. Én jövök zavarba, nem ők. Régóta nem tapasztaltam olyan nyugalmat, mint [...]

Mindig úgy tudtam, hogy falun az értelmiségi a pap, a tanár és az orvos. Időnként a párttitkárt is idesorolták, de ritkán fordult elő, hogy az tanult is lett volna. Gondoltam, hogy ez városon sem lehet másképp, mert minden tanult ember értelmiségi. És mindenki tanult ember, ha elvégezte hazájában a legmagasabb iskolákat. De olyan emberekkel is [...]

Fantasztikus az, ahogy kisiskolás leánykák képesek küzdeni a csapatért. Egészen pontosan a Csapatért, amelynek a társak mellett részét képezik a szülők, a felkészítő tanárok, az edző „sporik”. Néhány évvel ezelőtt, amikor a TSC lelkes titkárnő-mindenese felkarolta a szivacskézilabdát, emlékszem, hogy a picurka leánykák még bizonytalan mozdulatokkal, időnként esetlenül, leginkább saját elképzeléseik megvalósítására törekedvén barátkoztak a [...]

Az én gyermekkoromban két szent étel volt a Tiszaháton: az aratási búzapép meg a paprikás hal. Ezeket úgy vette a szatmári ember, mint az Isten két fő-fő jótéteményét. Az egyik a föld magvát, a másik a vizek áldását jelentette.
Szent étel? Áldás? Minden bizonnyal, hiszen a tiszaháti ember ma is legalább olyan átéléssel, aprólékossággal és élvezettel [...]