Az erdőben fatörzsek kövek, fakéreg alatt megbújó futrinkákra és gyíkokra lestem, pöfeteget püföltem bottal, mint egy gyerek. Élveztem, ahogy a kis golyóból száll a fekete por, mint a korom. Láttam aranyos bábrablót és kék futrinkát is, de eszembe sem jutott, hogy elcsípjem, és mint iskolás koromban, amikor bogárgyűjteményt kellett „összetarhálni”, arra kárhoztassam őket, hogy gombostűre [...]

„Éjjel az erdőn félelmemben hol sírtam, hol meg énekeltem. S mindez úgy tűnik, most, hogy emlék, mintha egy tisztás szélén mennék fütyörészve, hol alkonyatkor őzek ittak ezüst patakból.”- írja Kányádi Sándor, érzékeltetve, hogy az ember felnőtt korára szereti meg igazán az erdőt.
Télen a legszomorúbb, a legkihaltabb az erdő. Az ég borult, szomorú, nincs rajta semmi [...]

Megfogyott körülöttem az élet.
Elment a gólya, a fecske, a hűs szellők közt nincs maradása a szúnyognak, nagyon megritkult az elevenség, a nyüzsgés. A tavaszi madárfiókák már régen a maguk erejéből élnek meg. A mezőn szemecskélgető gerlecsapat láttán, a nádas tavon veszekedő vadrucák zaját hallva arra gondolok, hogy a megszaporodott szárnyas csapat jelentős része idei költés, [...]