A ló a magyar költészetben kezdettől fogva fontos szerepet játszik. Balassi az „Ó én édes hazám…”-ban  nemcsak katonatársaitól, szerelmeitől, hanem az „Egy katonaének”-ben is társként tisztelt lovaktól is búcsút vesz.
„Az ember, ha rájön, hogy milyen belső nyomorúságokkal van megverve az emberi faj, szívesen menekül az állatokhoz” -írja Móricz, aki egyik „alteregójával”, Szakhmáry Zoltánnal, az „Úri [...]

(Fehér János fotóiról)
Testük zárt.  Bőrünk szigorúan elhatárolja, hogy meddig tart az egyik egyéniség, és hol kezdődik a másik, de a léleknek nincsenek ilyen határai. Egymásba olvadunk, egymásban és egymás által lélegzünk. Fehér János, az őrsátor egyik hű katonája, akinek a mindennapi hangyaharcban is van pihenője a szépségek és nagyszerűségek meglátására, arra vállalkozott, hogy fényképezőgépével megörökítse [...]

Gyalogolni jó. A közismert szállóige Móricz Zsigmondtól származik, aki – akárcsak Csokonai vagy Petőfi – a természet, a táj szerelmese volt. A nagy író, aki a magyar sors legszebb szimbólumának, mivel a nomád élet fejedelmi nagyszerűségét látta benne, az Alföldet, azon belül is a Hortobágyot tartotta, felnőttként végiggyalogolta a szatmári, a hajdúsági és a borsodi [...]

Jól kitalálta Szabó Tibi, alias Weisz ezt a gyarmati értelmiségi klubot. Ráérzett, hogy a férfiember is nagyon macskatermészet tud lenni. Abban legalábbis, hogy nem a gazdájához kötődő kutyához, hanem a helyhez ragaszkodó cicához hasonlít, hogy nagyon tud neki hiányozni az a hely, amit megszokott, ahol korábban jól érezte magát. Valaha itt volt a presszó, s [...]

Először a gyümölcsös kertbe vetettük be magunkat, és „telelakmározódtunk” különböző csemegékkel, ringlóval, berbenceivel, nemtudom- és fosószilvával, nyári almával, meg mindennel, ami akadt. Mert a  szorgalmasan kertészkedő, hajdan sok-sok csemetét telepítő  Anti bácsi jóvoltából, aki mielőtt kiköltözött a temetőbe, alapos rendet csinált kedvencei között, számtalan gyümölcsfaféle – még som is -pompázott itt. De a gondos kaszálás, [...]

“Tiszacsécse a Tisza csücske. Csücsök, csöcs, csecs, csicseregnek bennem a szavak, felidézve lelkemben a szülőföldet s rajta keresztül az anyatej ízét”- írtam vagy tizenöt éve egy országos folyóiratban megjelent cikkemben. Az Élet és Irodalom egyik jeles újságírója azon melegében - az ÉS-ben – „Üzenet Emlőországból” című gúnyoros, kaján kis glosszácskájában figurázta, „cikizte” ki lelkesedésemet.
Nem fájt [...]

Állok a Népház melletti buszmegállóban. Várom az ötöst. Időm van, jócskán, mit is tehetnék, elmélkedem. Mer’ itt állok, med itálok. Eszembe jut egy nyugdíjas bányász barátom, aki a rendszerváltás után megemlítette, hogy ha a népköztársaságból köztársaság lett, akkor a Népházat is jobb lenne egyszerűen „Ház”-nak nevezni.
Egyszer olvastam a 24 Órában egy „Parasztminiszter” című írást, amelyben [...]

A falevél zöldje megfényesedik, a víztükör olyan, mintha meggyulladna. Hiába keresem a nagy szürkeludat, akivel kikeletkor találkoztam errefelé, s aki – minden bizonnyal – már kora tavasszal megszerette igénytelen párját. Gúnárné asszony alkalmas zsombékot keresett itt valahol, egy rejtett helyen, ahol egy tucat libuskát költött ki egy hónap alatt.
Eltűntek a szalonkafélék, a búvár és a [...]

Jakobi Anna Mária képei előtt
Ebben a kulturális szempontból egyre igénytelenebbé, ízléstelenebbé váló világban, amikor egyre jobban hűlnek a szívek, egyre inkább megkopik az arcunk, a szívünk, elszürkül a világ a szemünkben, amikor elsekélyesednek körülöttünk az emberi kapcsolatok, jólesik néha megfürdetni a lelkünket egy-egy ünnepi harangzúgásban, megnyugtató elringani a szépségben. Szép átálmodni magunkat a másba.
Amikor Jakobi [...]

A rádióban hallottam, hogy hazánkban is megszűnőben van a naturistákkal – vagy ahogy korábban hívtuk őket – a nudistákkal kapcsolatos társadalmi előítélet.     Ennek tanúságaként a szabad strandokon jelentősen növekszik a pucér fürdőzők száma. Előfordul, hogy vasárnapról hétfőre egy főre jut két pőre, de vannak helyek, ahol kit anya szült, az mind anyaszült meztelen, csupasz, [...]